Rólam/About me

 Életem nagy részét mindig is a sport határozta meg. Úszással, öttusával kezdtem, belekóstoltam a kézilabdába is, majd elég hamar a kenuzásnál kötöttem ki. Nyolcéves korom óta lapátolok a vizen, számtalan dolgot köszönhetek ennek a sportágnak: sikereket, élményeket, barátságokat, világkörüli utazásokat, fittséget, kitartást, küzdőszellemet… 1992-ben kezdtem, sajnos 2013-2014 körül besokallt a szervezetem, nálam is jelentkeztek az élsporttal sokszor együttjáró sérülések, így a versenysport most parkolópályára került. Végleg vagy átmenetileg, ez még a jövő zenéje…

Unatkozni sosem szoktam, így a mozgás továbbra is meghatározó az életemben, csak a célja változott: visszanyerni az izmaim, ízületeim egészségét és az edzősködés. Előtérbe került a változatosság, és olyan edzésfajták, mint a saját testsúlyos és súlyzós erősítés és a MovNat, vagyis a természetes mozgásformák kint a szabadban, a pilates és mindenféle sport, amit még nem próbáltam.

Végtelenül kíváncsi vagyok, szeretek új dolgokat tanulni, kipróbálni, tapasztalatot gyűjteni. Sulifronton leginkább a természettudományok érdekeltek, így vegyésztechnikusnak, majd egészségvédelmi szakirányos biomérnöknek tanultam. Itt jön képbe a paleolit táplálkozás. Sokat olvastam, keresgéltem, mi is lenne a legjobb étrend az embernek és ez szerintem a paleolit táplálkozás. Fokozatosan bevezetve, immár bő 8 éve így étkezem és köszönöm szépen nagyon jól érzem magam a bőrömben.

Az elmúlt években nagykanállal faltam az ilyen témájú könyveket, írásokat, mivel abszolút kapcsolódik a szakmámhoz és a sportos életmódomhoz és úgy gondoltam összegyűlt már annyi a fejemben, amit érdemes lenne újságcikkek (Paleolit Életmód Magazin, Paleosport blog) és egy könyv formájában továbbadni, így született meg A paleon túl  tudományos ismeretterjesztő könyvmajd a Vad paleo szakácsköny, melyet Mezei Elmirával közösen készítettünk. Nemrég jelent meg a harmadik, Napfény Diéta címmel, amely a napfény és a mesterséges fények biológiai hatásairól szól.

Ha egészségesek akarunk lenni, akkor bizony nem csak az étel számít, hanem számtalan más életmód- és környezeti tényező is. Ha nem is az összesnek, de ezeknek jártam utána a könyvekben és ilyen témában fogok blogolni is. Az első könyv megjelenése óta is szorgalmasan kutatom az ember működését, erre a kvantum-biológia tudományát tartom a legjobb eszköznek. Arról van szó, hogy a hagyományos biológiát összeházasítjuk a kvantum-fizikával és így egy sokkal mélyebb megértést kapunk az élet és a természet működéséről. Ahogy a fizikusok keresik az univerzum működését leíró egyesített egyenletet, úgy a biológiában is érdekes lenne ezt megtalálni… elárulom, még nincs meg, de elég sokat tudunk róla és csak egy kis szeletét tanítják az iskolákban!  Folyamatosan tanulom ezt az irányzatot, még nem értem a végére, de már most rengeteg érdekességről tudok beszámolni, melyeket könyvek, cikkek, videók, előadások formájában fogok megosztani.

Folyamatosan képzem magam edzőként is, testépítés-fitness, kajak-kenu edzői, MovNat és Spartan Bodyweight és Girja képesítésem van eddig. Ráadásul további tanfolyamokat szemeltem ki. Ezt az elméleti tudást és a több, mint 20 éves élsportolói tapasztalataimat kívánom átadni az edzéseimen.

Jó olvasgatást kívánok az oldalon! Semmit se higgyél el feltétel nélkül, legyél nyugodtan szkeptikus, de gondolkodj rajtuk!

Sáfrán Mihály

Támogasd a PaleoSport Blogot a GoFundMe-n!

*************

A large part of my life has always been defined by the sport. I started with swimming, pentathlon, tasted the handball, and soon enough I ended up in canoeing. I am paddleing since my age of 8, I owe many things for this sport: successes, experiences and friendships, trips around the world, fitness, endurance, fighting spirit … I started in 1992, unfortunately around 2013-2014 I should stop because of burnout and injuries which are often associated with elite level training. Permanently or temporarily, it will turn out in the future…

I usually never get bored, so the sport is still dominant in my life, only the purpose changed: to regain the health of my muscles and joints. It moved me to new type of exercises like pilates, bodyweight and weight trainings,  natural movements like MovNat and any kind of sport that I didn’t try before. I started to coaching people as well.

I am endlessly curious, I like to learn new things, try to collect experiences. In the school I was most interested in the natural sciences, so I graduated as a chemical technician and health preventing bioengineer in the university. Here comes into view the Paleolithic diet. I read a lot, searched, what would be the best diet for human and I think it’s the paleo. I introduced it gradually more than 8 years ago and thank you I feel really good myself.

In recent years, I read like mad these books, scientific articles, as they were absolutely related to my profession and my athletic lifestyle. Finally I thought that I accumulated enough data in my mind to write 2 books (Beyond paleo – currently only in Hungarian language and the Wild paleo cookbook with Elmira Mezei) and articles (Hungarian Paleo Magazine, Paleosport blog). The third is called Sunlight Diet, which is about the biologic effects of the sunlight and artificial lights.

If we want to be healthy, then it’s not just the food that matters, but countless other lifestyle and environmental factors. I am going to blogging in this topic.

I’m researching diligently the function of the human body and I think the best tool for that is the science of quantum biology. It’s about matching the conventional biology with quantum physics. This way we can get a much deeper understanding of nature and life. As the physicists are looking for the grand unified equation describing the universe, there should be an unified theory in biology as well… let me tell you, they do not have it yet, but quite a lot is known about it and only a small slice is taught in schools! I’m constantly studying this field, not finished yet, but I have a lot of interesting topics already which I will share you in my books, articles, videos and presentations.

I continuosly educate myself as a coach, I got bodybuilding-fitness, kayak-canoe coach, MovNat, Spartan Bodyweight and Girja degrees and there are other courses in my plan as well. I would like to transfer this theoretical knowledge and more than 20 years of athletic experience on my trainings.

I wish you good reading on this site! Do not believe me unconditionally anything, feel free to be skeptical, but think about it!

(english version of the older articles are transleted step by step as I am doing it alone currently…thanks for your patience!)

 

Mihaly Sáfrán

Donate the PaleoSport Blog on GoFundMe!

 

Vélemény, hozzászólás?