Ősember blog 1: Barlangban alvás

A név kötelez. Mivel a PaleoSport névvel az „ősemberes” életformát is képviselem, modern tudományos elméletekkel kiegészítve, ezért időnként vannak igazán vad paleós tetteim… Pl. sokszor aludtam már kint a szabad ég alatt az elmúlt években és általában jó tapasztalataim voltak, mindig hihetetlen friss fejjel ébredtem. Tavaly egyik kirándulás alkalmával már aludtam egy barlangszerű hasadékban, de most megtaláltam az igazi full extrás, 5+1 csillagos paleo hotelt!

A lustaság ára…

Az elmúlt hétvégén két éjszakára is volt lehetőségem egy kicsit nomádkodni, tudtam, hogy van egy nyugis partszakasz, 15 perc autókázásra a várostól, ahol szívesen meghúznám magam egy alvás erejéig. Az első este sötétben érkeztem, minimális felszereléssel (egy törölköző alulra, egy pokróc takarónak, víz és némi füstöltáru reggelire. A terv az volt, hogy kint alszom a strandon a szabad ég alatt egy szélvédett helyen, aztán, ahogy kerestem a helyszínt megláttam egy barlangot a sziklában. Hurrá, ez lesz az! Itt tuti védve leszek a széltől és az esőtől is, ami máskor már felébresztett néhányszor kint. Felmásztam hát, megágyaztam a kemény, kavicsos-homokos, ferde talajon és nemsokára neki is álltam szunyálni. Nem volt túl kényelmes, ezért többször felébredtem, forgolódtam, de így is jött reggel a lakásban nem igazán tapasztalható „friss agy” érzés. Aztán ahogy a napkeltét nézve sétálgattam, 20m-rel arrébb találtam egy igazi full extrás kéglit!:) Ha este nem sötétben érkezem és kicsit jobban körbenézek, akkor egyből ide jöhettem volna. Egy nappali szoba alapterületű, védett barlang, pihe-puha homokos talajjal. Úgy döntöttem másnap este is kijövök és kipróbálom ezt a helyet.

    

Nem csalódtam

Itt aztán sikerült megvalósítani a tökéletes alvást. Vacsiztam 7 előtt, mielőtt elindultam kocsival a helyszínre. Napnyugta 8.30 körül. Kis gitározás. Este szinte semmi mesterséges fény(max. 1 perc telefonozás, amíg átraktam repülőgép módba), kényelmes fekhely, reggel a felkelő Nap sugarai ébresztettek 20 perccel napkelte előtt. Pedig elég felhős volt az ég. Maradtam 1-2 órát a helyszínen fürödtem az óceánban, reggeliztem, végeztem egy könnyű, átmozgató edzést. Jól indult a nap! Legközelebb elindulok mammutot vadászni is…

    

És még barlangrajzokat is találtam…najó, modern sziklarajzokat.

     

Barlang és a mindennapok

A barlang igazából az ősember „feeling” miatt érdekes, ugyanezt a szuper alvást el lehet érni bárhol kint a természetben vagy a kertben, mesterséges fényektől, elektroszmogtól, egyéb zavaró tényezőktől mentesen. Régebben írtam egy cikket a kintalvásról, nem mindig sikerül ideálisra a szabad ég alatt alvás. KATT IDE!

Sátorozás, kertben alvás is ugyanúgy ér! A műanyag sátraknál csak egy gond van, a közvetlen földelés hiánya, de a friss levegő, elektroszmog mentes környezet itt is megvalósítható.

Csodamódszer? Ahol egy nagy elektromos kisülés, visszatöltődés várható, amitől másnapra a sánta is eldobja a botját és a vak újra látni fog? NEM! De abban biztos vagyok, hogy min. 5-10%-kal jobb lesz így az alvásminőség, mint egy lakásban, elektronikával körbevéve. Szóval a modern társadalmi helyzet és elvárások miatt nem valószínű, hogy beköltözöm a barlangba, de az biztos, hogy rendszeresen fogok még kint aludni, ahogy időm engedi. A sok mesterséges fénnyel, elektronikával körbevéve a mai ember sajnos csak ritkán vagy soha nem tapasztalja meg milyen az igazi pihentető alvás. Így aztán sosem lesz teljes a regeneráció, szép csendben az évek alatt alulműködnek a mitokondriumok, fokozódik a heteroplazmitás, gyorsabb az öregedés… Lehet választani és okosan megszervezni az alvókörnyezetet!

Tehát csak azt akartam ezzel a cikkel felhozni, hogy itt a nyári jó idő, irány kempingezni, kifeküdni a kertbe!

Neked milyen tapasztalataid vannak a kintalvásról, sátorozáskor? Sikerült már a zseblámpát, telefont is kiiktatni elalvás előtt?

További kalandok a Napfény Diéta könyvben! 

 

 

 

 

 

 

Új könyv! VAD PALEO

borito

  • Paleo vagy ketogén, melyik micsoda?
  • Modern gyűjtögető: mi az amit le lehet vadászni, összegyűjteni a magyar erdőkben?
  • Mi mindent képesek megenni az emberek szerte a  nagyvilágban?
  • Miért jó időnként nyers húsokat is enni?
  • Milyen hasznos tápanyagokat tartalmaznak a tengeri ételek, belsőségek, vadhúsok, fűszerek?

Örömmel jelentem be, hogy novemberben megjelenik a második könyvem, melyet Mezei Elmirával közösen készítettünk!

                 jin-es-jang 14729383_1286613014683841_8955112815902926245_n     14671063_1295747207103755_5957949438458685402_n img_6197 15095655_1329272113751264_960360073722865786_n 15107462_1329272513751224_5509067861320021564_n

Recepteskönyv, hasznos elméleti és gyakorlati tudnivalókkal

Elmira nagy tapasztalattal rendelkező paleo szakács és táplálkozási tanácsadó. Ez lesz a tizedik szakácskönyve, így garantált, hogy igazán ínycsiklandó és otthon is könnyen megvalósítható receptek kerültek a könyvbe. Jómagam pedig a szöveges részekért felelek. Beleadtam mindent, ami egy bevállalós, természetszerető, modern szemléletű biológustól kitelik!

Sikeres vadászatot kívánok az alapanyagok beszerzéséhez és a fincsi ételek elkészítéséhez!   

 

Itt olvashatsz róla egy további beharangozót és elő is rendelheted:

http://www.jaffa.hu/konyvek-reszletek.php?konyv_id=3064

 

 

 

Miért nem mindig működik a tudományosnak hitt étrended a sportban? avagy miért kispályás foci a biokémia

sprint Elegáns levezetések, tudományos szavakat használó leírások, egymásnak ellentmondó állítások. Ezek jellemzik ma az egészséges étkezésről és sporttáplálkozásról szóló olvasmányokat, elméleteket. Csak kapkodjuk a fejünket, káosz van, kinek higgyünk: akinek a legtöbb szakszó van az írásaiban, aki a legmagasabb tudományos fokozattal rendelkezik vagy akinek kockás a hasa? Bocsi előre is, de nem fogom megmondani a tutit, csak felnyitnám a szemeket, hogy mennyire bonyolult az egész.

Mi a lényeg? Hogy mindenki jobban legyen közérzetben, teljesítményben, vérképben stb. Hogy ez paleóval, ketogénnel megy-e vagy sem vagy módosított ketogénnel, esetleg fényevéssel az másodlagos. DE! A szakirányú könyvek, tanulmányok alapján, a világhálón olvasható cikkek és a gyakorlati tapasztalatok alapján is annyi pozitív bizonyíték gyűlt már össze a paleo vagy a ketogén diétáról, hogy megér egy misét. Nem árt azonban tágítani egy kicsit a látóterünket, mert nem csak a kaja számít.

A cikk problémaköre: hogy lehet az, hogy egyes hosszú ideje low-carb étrenden lévő sportolóknak (ami eleinte még jó hatással volt rájuk) rossz lesz a vérképük, testösszetételük, teljesítményük is kicsit visszaesik, aztán hirtelen jobban lesznek, ha elkezdenek némi vagy egészen sok szénhidrátot (későbbiekben CH) enni. Rossz a low-carb étrend vagy valamit talán rosszul csinálnak, nem vesznek figyelembe?

Biokémia

Kezdjük egy hagyományos biokémiás magyarázattal, ami viszonylag jól érthető, ha megvannak hozzá az alapok. Bár magam is biokémiát tanultam, de az utóbbi időben egyre jobban meg vagyok róla győződve, hogy ez a gondolkodás kevés, nem fog mindenre magyarázatot adni, sőt tévútra is vihet. Tehát nem mindig elég a biokémai tudás!

Mi játszódik le egy napi 2 intenzív edzést végző sportoló esetében. Alacsonyabb intenzitású terhelésnél főként zsírokat, nagyobb intenzitásnál főként cukrot (glükózt, glikogént) és egy kis kreatint használnak. Az arány az edzettséggel és az étkezéssel is eltolható valamelyik irányba. Idővel (hónapok alatt) jól alkalmazkodnak az izmok az alacsony szénhidrát tartalmú étrendhez, erről van már több kutatás is (az eddig legjobb a témában a FASTER study).

Jó még a témában Volek és Phinney könyve is: The art and science of low carb performance (már a címe is elgondolkodtató művészet és tudomány…és ez a lényeg! sokmindent tudunk tudományosan, de jól csinálni művészet!)

Ezzel a módszerrel egyre nagyobb tartományban használnak a sejtek zsírt, ketontesteket intenzív sportnál, ha valaki odafigyel az étrendjére. De ezekben a tanulmányokban sem láttam 100% zsíradaptált embert (ilyen lehet, hogy csak a mesében vagy téli hideg környezetben lehetne, de ez már egy másik történet…) vagyis a nagy hajtásnál ők is használnak némi glükózt, csak sokkal kevesebbet, mint a magas szénhidráttartalmú étrenden lévő kollegáik. Érdekesség, hogy vissza is tudják tölteni a glikogénjüket külső glükózbevitel nélkül! Ha van elég pihenő a két edzés vagy versenyszám között és elegendő kalóriabevitel, akkor ennyi cukrot tudunk gyártani fehérjéből, zsírból is. A paleón túl című könyvem „Keton biokémia” fejezetében részleteztem néhány tanulmányt, ahol a glikogénraktárak visszatöltését elemezték alternatív üzemanyagokkal, tehát nem direkt cukorral (itt volt olyan is, hogy még magas CH-s étrenden sem csak direkt glükózból megy a visszatöltés, hanem vegyesen aminosavakból, zsírból, pentóz-foszfát ciklussal is!)

 [Ha szeretnéd tovább olvasni a cikket, csatlakozz a patreon blogomhoz!]


Kenus felkészülés: Zsákban az első 1000 km

Túlvagyok az első vízi 1000 km-en mióta újra kenuzni kezdtem február 1-én. Külső szemlélőnek talán meghökkentő lehet ez a szám, de aki benne van a kajak-kenu élsportban az tudja, hogy ez a szükséges minimum, ha valaki gyorsan akar evezni a nyáron. Egy teljes szezon alatt kb. 2-4000 km szokott összejönni, ennyit evez le többezer versenyző szerte a világban és közülük általában csak a néhány olimpiai és világbajnokról hallunk a hírekben pár mondat erejéig. Szóval egy nagy tapsot a többieknek is! Na de miért is kell ennyit evezni, amikor a versenyt lerendezzük kevesebb mint 4 perc alatt?csepel kenu1A téli felkészülés után – amikor nem evezünk, csak kondizunk, futunk, úszunk – újra meg kell tanulni “vízen járni”. Nem árt belepakolni a zsákba minél több km-t, hogy aztán legyen mit kivenni. Hogy jön össze az 1000km? Heti 9-10 vízi edzéssel, alkalmanként 10-30 km megtételével, van amikor “csak” folyamatos, egyenletes tempoban megyek, van amikor fel van osztva intenzivebb szakaszokra, pl. 10×6 perc/2 perc pihenőkkel. A leghosszabb táv ezúttal a 32 km volt, ez kb. 3 óra féltérden (najó 2x kiszálltam pár percre átmozgatni magam), erről írtam is egy bejegyzést korábban.

A klasszikus versenytávot, az 1000 métert bárki le tudja evezni, az is aki életében először beül egy túrakenuba, de 4 perc vagy inkább 3 perc 50 másodperc alatt csak nagyon kevesen képesek erre a világban (a legjobbam eddig 3:49 volt;)), ehhez pedig olyan alapvető képességgé kell fejleszteni a gyors kenuzást, mint a futást és ez nem megy sok gyakorlás nélkül… Tavasszal fejlesztjük a speciális aerob állóképességet is, mert egy 4 perces nagy hajtás kb 70%ban aerob jellegű terhelés a tudományos kutatások szerint. Vagyis az izmokban az energiatermelés zömében oxigén jelenlétében történik (aerob zsír és glükóz oxidáció) és egy kisebb részt – kb. 30%- jelent az anaerob rész, amikor már nincs elég oxigén és szerepet kapnak más anyagcserefolyamatok is (glikolízis, kreatin-foszfát rendszer). Ez miben nyilvánul meg a versenyző életében egy versenyen? Szerencsés esetben a táv nagyobbik részében még egész komfortosan érzi magát nagy hajtás közben is, ám az utolsó pár száz méteren jön a savasodás. Aki ezt jobban tűri – jobban felkészült rá – vagy később jelentkezik nála a jó állóképesség, gazdaságos technika, esetleg egy ketogén diéta miatt… az előnyben van, mert koordináltabban, komfortosabban tud mozogni a táv végén.

Nem vagyok egyébként a nagy kilométer gyűjtés híve, a rövidebb és intenzívebb edzéseket jobban szeretem, ám mivel kihagytam másfél évet az evezésben, nem árt kicsit pótolnom és ebben a műfajban is élenjárnom, ha labdába akarok rúgni… Úgy érzem jól sikerült a 2 alapozó hónap, visszarázódtam ebbe az életformába, élvezem az edzéseket, hétről-hétre javult a teljesítményem. Az utolsó 2 hetet leszámítva, itt jött egy kis megtorpanás, gödör, de ez néha benne van a pakliban. Könnyű túlesni a ló túloldalára, mert csak akkor lehetünk elégedettek, ha már elsőként átértünk célvonalon. Addig pedig azért vannak kétségek: biztos elég ennyit edzeni? mi van ha az ellenfél ment még egy 1000 m-t? stb. nehogy már ezen múljon… Ilyenkor kell okosan továbbmenni és megtalálni az optimumot a terhelés és a regeneráció között!

Eddig nagyrészt egyedül edzettem, az utóbbi hetekben heti 4-5 alkalommal becsatlakoztam a korábbi edzőmhöz, Szabó Attilához és lelkes kenus csoportjához, ahol az öcsém is készül. A tapasztalt edzői szem aranyat ér és jó kis csatákat vívunk a vizen a többiekkel, ami a fejlődésünket szolgálja. Bár ez egy egyéni sport, a csapatban edzésnek sok előnye van. Lehet, hogy egyedül is le tudod fárasztani magad egy edzésen, de közben csak csapkodtad a vizet és nem haladt a hajód semmerre. Ha viszont ottvan melletted egy hasonló szinten lévő ellenfél, akkor rá vagy kényszerítve, hogy jó technikával evezz, különben lemaradsz. És egyedül talán kíméletesebbek vagyunk magunkhoz, ha ottvan az edző és a csapattársak, úgy általában mindenki többet tud kihozni magából. Tehát úgy vagyok vele, hogy egy hosszabb, alacsonyabb intenzitású edzést vagy egy súlyzózást gond nélkül meg lehet csinálni egyedül is, de egy intenzív, nagy vízi hajtáshoz nem árt ha van plusz motiváció, így ki tudom hozni a legtöbbet magamból.

A kaja továbbra is paleo és ketogén, egyelőre folyamatos kísérletezgetés van, hogy megtaláljam ezen belül is az optimális arányokat. Mindezt újabban vércukor és keton mérésekkel alátámasztva. Az is egy érdekes kísérlet lenne, ha több évnyi low-carb étrend után elkezdenék újra több szénhidrátot enni… A szervezetem már biztos nagyon hatékonyan használja a zsírokat, mi lenne ha kapna egy kis extra üzemanyagot szénhidrát formájában? Vajon felrobbanok az erőtől vagy rosszul leszek, esetleg semleges lenne a hatás? de ezt csak a legvégső esetre tartogatom, ha nem lennék elégedett a teljesítményemmel, addig nem akarom elrontani, amit eddig felépítettem és egyébként is jól érzem magam így. Ha sikerült értelmes összefüggéseket megfigyelnem, akkor mindenképp írok róla egy bejegyzést! Ehhez kell még 1-2 hónap és a versenyek is, hogy teljes legyen a kép.

És úgy néz ki, lesz egy új hajóm is egy támogatónak köszönhetően! Erről is írok hamarosan! 😉 Sokáig 16 kg volt a versenykenuk minimális súlyhatára, amit tavaly levittek 14 kg-ra, így mindenki kénytelen lesz beszerezni egy könnyebb hajót, ha versenyben akar maradni. Hasonló a sztori, mint az úszóknál a cápadresszek esete… IMG_2415

Szóval haladnak a dolgok, megvolt az un. vízi alapozás, jöhet a gyorsítás, ami azt jelenti, hogy rövidebbek lesznek az edzések, de sokkal intenzívebbek, szimuláljuk a versenykörülményeket, gyakoroljuk a versenypályát is. Volt lemaradásom bőven a többiekhez képest a kihagyás miatt, de már egyre kevesebb. Csodák nincsenek, csak meló van! A versenyekre remélem sikerül az eddigi legjobb formámat hozni, úgy érzem hétről-hétre az idő nekem dolgozik.

2 hét múlva lesz az első versenyünk Szolnokon, ami még komolyabb tét nélküli. Utána következik május 11-13 és június 10-12-én Szegeden a két olimpiai válogatóverseny! Szurkoljatok!

 

 

Nincs fal ketogén étrenden! *** There is no “hitting the wall” on ketogenic diet

maraton

A hosszutávú állóképességi sportolók réme az eléhezés, amikor annyira megcsappannak az izmok és az agy glikogénraktárai, hogy szinte meg kell állni, ájulás közelébe kerül az illető. Lemerül az elem, ezért pótolják folyamatosan a szénhidrátokat verseny előtt-alatt-után…

Nos a ketogén étrenden ilyen egyszerűen nincs, mert átáll a szervezet egy zsíralapú anyagcserére, amikor a glükóz helyett zsírsavakat és ketontesteket használunk energiatermelésre, ez egy jóval gazdaságosabb és nagyobb raktárkészlettel rendelkező üzemanyag.
Többször tapasztaltam a saját bőrömön, ma pl. egy 32 km-es evezés (kb 3óra) során végig tudtam tartani egy közepes tempot, összesen fél l vizet ittam közben, semmi izotóniás lötty. Régebben mindig vittem magammal vmi cukros italt vagy 1-2 banánt, hogy tudjam tartani a tempot eléhezés nélkül. Reggelire most egy zsíros rántotta volt (magamhoz képest “csak” 4 tojásból). Régebben egy nagy tányér zabpehellyel indítottam, gyümölccsel, fehérjeturmixszal kiegészitve.
Szóval hosszutávú aerob munkánál nálam egyértelműen jobb ez az étrend, kíváncsian várom a fejleményeket, hogyan működik egy versenytávon teljes gázzal! Erre kb. egy hónap múlva tudok érdemben válaszolni.
Neked van hasonló tapasztalatod?

*******
The long-term endurance athletes have a fear of bonk when the glicogen stores are so greatly depleted in the muscles and brain to almost have to stand, close to fainting. The battery is depleted, thatswhy they replenish constantly with carbohydrates before, during, after the competition…
Well, on the ketogenic diet it simply doesn’t happen because your body switches to a fat based metabolism when it uses fatty acids and ketone bodies instead of glucose for power generation. This fuel is a much more economical and we have larger storage capacity.
More than once I experienced it on myself, such as today. I could keep a medium tempo in a 32-km canoeing (around 3 hour) all the way, while I drank a total of a half liters of water, without any isotonic drink. In the past, I took with me always sg sugary drink or 1-2 banana to keep up the tempo without bonking. Breakfast was now just a greasy scrambled eggs (only 4 eggs which is not so much compared to me). In the past, I started with a large bowl of oatmeal, fruit, protein shakes.
So the long-term aerobic work is clearly better for me with this diet, I am looking forward to see how does it work on a race run at full throttle! I can meaningfully respond to it approx in a month.
Do you have similar experiences?

Paleo táborozással szilvesztereztünk

IMG_1782Az előző két táborból kiindulva, most is bíztunk egy jó hangulatú összejövetelben, ami úgy gondolom ezúttal is sikerült és szép emlékekkel tértünk haza. Mi történt Balatonalmádiban? Érkezés után nem sokkal egy Spartan Bodyweight edzéssel nyitottunk az apartmanunk kertjében. Nincs kifogás, tartalmasan edzeni bárhol, bármikor lehet, a saját és társunk testsúlya mindig kéznél van! Voltak páros guggolás és fekvőtámasz variációk, majd egy kis köredzés 30″ munka 15″ pihenő, 4 gyak, 20x. Ez azért jó, mert itt mindenki beoszthatja az intenzitást magának. Ha úgy érzi, lehet kicsit lazsálni, ha meg jó erőben van, akkor mehet, ami a csövön kifér!!

IMG_1700   IMG_1709  IMG_1704

A korai naplemente előtt még következett egy „eszkimó beavatási szertartás”, ami abból állt, hogy a part közelében úszó kis csomagokat kellett kihalászni kötél segítségével, esetleg úszva. Az utóbbit ekkor még senki nem választotta, de az Újévi Csobbanás után szerintem ment volna! De ne szaladjunk ennyire előre. Az eszkimóknak a saját kezükkel kell megszerezniük az élelmet a zord hidegben, ami nem egyszerű feladat, a menü náluk az év nagy részében: hal, fóka, rozmár, azok minden alkatrészével. Így a csomagokban hal és tőkehalmájkonzerv, plüss fóka, rozmár lapult… A csapat egy része csak később érkezett, ám ők sem úszták meg a halászatot, másnap bepótoltuk velük egy másik helyszínen.

IMG_1727  IMG_1735  IMG_1825  20151231_154454

Vacsira baconbe tekert csirkemájat ettünk, almás céklasalátával és még csokikrémes palacsinta is volt. Az este ismerkedéssel, vidám kártyázással telt.

12417692_957998844285043_6991951816569039055_n  1733_1170241236336534_2652851121988135285_n

A tábor ideje alatt a háttérben zajlott egy kis játék, un. mini-challenge. Néha fel lehet dobni a sportolási szokásainkat egy kihívást jelentő darabszám, adott időn belül való teljesítésével.
December 30-31-én 2015 db fekvőtámaszt kellett gyűjtenie a csapatnak (2-en bevállaltuk egyedül is), amit bőven túlteljesítettünk, 5300 lett a vége! Napközben mindenhol fekvőtámaszoztunk: bent, kint, utcán, túra közben, vízparton, edzés közben… Mondtam is az éjféli koccintásnál: így teljesüljön (túl) minden tervetek 2016-ban! Újévkor folytatódott a móka 2016 db guggolással, na, ebből meg közel 7000 db lett! WOW!

IMG_1804  1930796_1170696036291054_5827043253589745539_n   20151231_132520  12096465_957542517664009_7485864109333833626_n

Az év utolsó napján egy MovNat edzéssel kezdtünk a felkelő napnál. Bemelegítés után, volt egy kis sprint intervall futás, a klasszikus 8×20” munka/10” pihenős Tabata módszer. Ez után már nem fázott senki, jöhetett egy nyugisabb rész, sok egyensúlyozással, ügyességi feladattal.

IMG_1745  IMG_1752   IMG_1755

Reggelizés után túrázni indultunk a környéken. Balatonalmádi nem a 8000 m magas csúcsairól híres, ám itt is vannak magaslatok, ahonnan csodás balatoni panoráma terül elénk. Megnéztük a látványos vörös homokkő sziklákat, az erdőt, forrást, az éppen érő csipkebogyóból is legeltünk, igazi vadászó-gyüjtőgető módjára.

IMG_1795  IMG_1791  20151231_122807  IMG_1813  20151231_111251  20151231_125746

Vacsira frissen sült kolbász, párolt lilakáposzta várt minket és lehetett készülődni a szilveszteri bulira. Ilyenkor kicsit megengedőbb paleót folytattunk, feloldottuk az alkohol-tilalmat: aki akart ihatott kedve szerint gyümölcsből készült nedüket, azaz bort, pezsgőt, házi pálinkát. Éjféli menü a virsli volt minden változatban: főtt, sült, sima, csípős, debreceni… Egy különleges gesztenyés pohárkrémet is kaptunk desszertnek.  Kb. 3-4-ig fent maradt a kemény mag.

WP_20151231_23_26_30_Pro    12459656_1169612573068871_607216096_n 20160101_003958

Újév első napján autóba ültünk, és Szigligetnek vettük az irányt. Útközben Monoszlónál megnéztük a Hegyestű vulkáni képződményt, ami télen-nyáron igencsak látványos. Tehát megérkeztünk Szigligetre, ahol évek óta megrendezik az Újévi Csobbanás hideg vizes fürdőzés eseményt. Ezúttal kb. 300 vidám ember győzte le a hideggel kapcsolatos félelmeit és rohant a 2-3 fokos Balatonba. Most van az igazi szezonja a hidegvizes fürdőzésnek. Szerettem volna megfertőzni a táborlakókat ezzel az extrém sporttal, erre kíváló alkalom volt ez az esemény, ahol páran meg is mártóztunk. Igazi bátorságpróba, ráadásul egészséges is. Akik most a partról nézték a néhány 1000 látogató társaságában, remélem ihletet kaptak hozzá jövőre!

DSC_0078  201601012064 VID csobb   WP_20160101_15_18_49_Pro  DSCF0434  DSCF0494 DSCF0502

Levezetésképpen a helyi várat is megcsodáltuk és az itteni balatoni tájképért is megérte felmászni. Este toros káposzta, sült hús és az egyszerű és nagyszerű útravalókaja, zelleres tócsni volt a menü.

Az utolsó napon sem unatkoztunk, reggel egy havas MovNat edzéssel kezdtünk. Ügyességi, egyensúlyozós gyakorlatok és egy kis kötélhúzás volt a mai adag.

IMG_1849  IMG_1857

Az Újévi Csobbanás adott egy kis lendületet, így néhányan még strandoltunk egy utolsót a Balatonban.

10152601_957288714356056_7271587443412269530_n  12400916_957552734329654_4122623961021337167_n  166790_1171014109592580_7021080660632240194_n

Hazaérkezve sütőtöklevessel, frissen sült szalonnás-hekkel és zselatinos gumicukorral vártak minket. Köszönjük Áginak ((Paleo)Motivátor) és az Ehetemmm-nek a sok paleós finomságot!

12483862_1169612219735573_1478941894_n IMG_1872  10313814_957998470951747_8759297370514264196_n

A végére még egy kézműves szakkör is belefért, ahol mindenki elkészíthette saját “bőrszütyőjét” vagy ékszerét. Szerintem látványos alkotások születtek a rövid idő, és viszonylag kevés eszköz ellenére, úgy látszik ez is a génjeinkben van.

IMG_1883  12459633_1169611636402298_1077451900_n  IMG_1886

Köszönöm mindenkinek, aki eljött vagy otthonról követett minket! Óriási élmény volt, folyt. köv.!;) 

Köszönjük a támogatóinknak!

movnat cert trainer logo33 paleorszag logo sf3-page-001 ehetemm PALEOLIT_Logo  VÉGLEGES.psd  10509728_916293045064689_4630697828580151441_n

VIDEÓK

 

hosszú változat:

rövid verzió:

Na milyen volt a II. PaleoSport Tábor?

IMG_1481

Egy vidám társasággal ismét az erdő közepére vonultunk, hogy sokat mozogjunk, finom paleós ételeket kóstoljunk és törzsi szokásokat felelevenítő programokon vehessünk részt. A nyári tábor remek hangulatban zajlott, úgy gondoltuk érdemes lenne folytatni és igen, a mostani is egy óriási pozitív élményt adott.

A helyszín ezúttal a Börzsöny szívében található Pénzásási Erdei Turistaház volt, amit bátran ajánlok minden túrázónak. A szépen felújított házikó rendkívül hangulatos volt, minden szobában külön kályha (és Csaba fűtőmesterünk) gondoskodott a fűtésről.

Érkezés után nem sokkal máris edzéscuccban voltak a táborlakók, ugyanis egy MovNat edzéssel kezdtünk, ahol főként az egyensúlyozást és az állatjárásokat gyakoroltuk. Aztán az edzésbe belecsempésztem egy beavatási szertartást: a Börzsöny fái tele voltak kókuszdióval és tojáslelő fészkeket is találtunk, így az első komoly próbatétel ezek megszerzése volt egy kis fáramászással fűszerezve. Az edzés után több mint 2 és fél órás vízhordó túra következett, hogy biztosítsuk a tábor vízellátását. A Király kútból állítólag még Mátyás király is ivott anno, erre jött is egy szellemes beszólás az egyik lányunktól: „már nem is él”. Szerencsére mi túléltük a vízivást. Miután hazacipeltük a vízadagunkat egy isteni csülökpörkölt várt ránk Ági, azaz Paleo Motivátor főszakácsnőnk jóvoltából. Ezúton is nagyon köszönjük neki a sok finomságot!

Nézzük mi minden került még az asztalra:
Reggelire tojás variációk, kolbász, tepertő, szardiniakrém, paleo kenyér az Ehetemmm pékségtől, kesudio, mandula, friss zöldségek
Ebédre, vacsorára: csülökpörkölt, csirke gyros, kagyló, grillezett tarja és csirkemell, húsos-kolbászos zöldségleves, brokkolikrémleves, tojásos-cukkinis tócsni
Desszertként (alapanyagok a Paleocentrumból): paleo muffin, banáncsinta, mákos panna cotta, kókuszjoghurt, paleo péksütik

Jó kis menüsor, nem?

Este kint gyülekeztünk a tábortűznél, mindenki bemutatkozhatott és kitalálhatott magának egy indián nevet. Íme, az igencsak szellemesre sikeredett nevek: Kíváncsi Kos, Ében Főzike, Lángoló Tűz, Tappancsos Jégmágus, Néma Bagoly, Vacogó-Kacagó Vekka, Loboncos Róka, Rózsaszín Párduc, Ketokos vagy Fürge Zsír, Tájékozódó Mókus, Fagyos Hajnal, Sasszem, Kapkodó Anikó, Fehér Holló, Agro Mókus, Túlélő Majom, Fekete Bárány vagy Szuperbél, Száguldó Szél, Bagolyleső, Fagyhalál, Kentaur, Fázós Bongyorka, Széltoló Nagypapó.

A második nap Spartan Bodyweight edzéssel indítottunk. Egy komoly erő-állóképességi köredzés várt a fiatalokra: 3 fős csapatokat alkottak, 6 állomás volt, 2-2 gyakorlattal mindenhol. Minden állomáson 4-6x 10-20 ismétlést (edzettségi szinttől függően) kellett végrehajtani a kétféle gyakorlatból. Azt hiszem sikerült feltalálni magunkat és egy komplett konditermet varázsoltunk az erdő közepére. Az edzés végén jött az elmaradhatatlan plank bajnokság, amit az első táborhoz hasonlóan ezúttal is egy hölgy vendég nyert meg. Hajni 6 perc 20 másodpercig tartotta magát. Ej fiúk, mi volt veletek??

A mexikói fennsíkokon élő tarahumara népcsoport lábbelije a huarache, az egyszerű és nagyszerű bőrszandál. Az előző táborban is nagy sikere volt, így Tormás (akinek a fotókat, videókat is köszönhetjük) ismét levezényelt egy gyártási folyamatot. Körberajzolás, pontos vágás, lyukasztás, fűzés és már kész is az univerzális lábbeli: otthonra, utcára, túrázáshoz, sportoláshoz is kiváló és kényelmes viselet.

Délután paleo főzőtanfolyam volt Ági vezetésével, ahol kókuszjoghurtot és tojásos-cukkinis tócsnit gyártottak, ami a másnapi túránk úti eledele is volt egyben. A másik délutáni opció a vadászat volt. Ha mai modern emberek igazi vadászatra lennének kényszerülve kezdetleges fegyverekkel, szerintem sokan éhenhalnának… Na, de játszani, imitálni lehet a vadászat mozgásanyagát: sok alacsony-közepes intenzitású futás és séta, helyenként sprintek, kúszás-mászás, célbadobás, sérült társ cipelése stb. Induláskor felkerült mindenkire a harci smink és a végén egy kis ásás után megszereztük a jól megérdemelt zsákmányt: a ragadozók és a vadászó természeti népek is az állat belsőségeit preferálják, így a jutalmunk egy hűtöládába rejtett nagy adag kenőmájas, disznósajt és nyelv volt, amit büszkén cipeltünk haza a törzsnek.

A harmadik napon következett a Csóványos 938 méteres csúcsának meghódítása. Két csapatban zajlott a csúcstámadás: a társaság fele Diósjenőről indult, így oda-vissza kb 17km-t tett meg hegyen-völgyön át. Az elszántabbak hajnalban keltek és a szállásunktól indulva kb. 30km-t meneteltek a teljes út alatt. Gyönyörű helyeken mentünk a sokszínű őszi erdőn keresztül, patakokon átkelve, forrásokat érintve, megcsodálhattuk a napfelkeltét és a ködös tájat a hegy lábánál… A két csapat a kilátónál találkozott, majd otthon egy finom bográcsos vacsoránál meséltük egymásnak az élményeinket.

Eddig is sok megpróbáltatáson estek át a táborlakók, ám az utolsó estére tartogattam még egy meglepetés beavatási szertartást. A természeti népeknél szokás a felnőtté váláskor egy szivatós feladatot teljesíteni. A valóságban elég durva hagyományok vannak: pl. elejteni egy oroszlánt, leugrani 30m-ről egy indához kötözve, fél éves magányos túlélés a dzsungelben vagy csípős hangyákkal teli zsákba dugni a kezeket és táncolni 10 percig. Nálunk az utóbbira esett a választás, ám a vajszívemnek köszönhetően hangyák helyett csalán volt a zsákban és csak pár másodpercig kellett belenyúlni. Lehetett választani egy még lightosabb feladatot, amikoris fél lábon, csukott szemmel kellett egyensúlyoni egy tuskón néhány másodpercig. A sikeres vizsgázók elsőosztályú Paleo Amazonná vagy Harcossá lettek avatva, amiről oklevelet is kaptak. Az este további része jó hangulatú beszélgetésekkel, activity partyval zajlott.

Következett az utolsó nap, ahol korán reggel egy újabb MovNat edzést teljesítettünk. A fő téma ezúttal egy több elemből álló akadálypálya teljesítése volt: függeszkedés, kúszás-mászás, tuskó emelés-cipelés, egyensúlyozás, tigrisjárás mind-mind bele volt kombinálva és 6 kört kellett teljesíteniük a sportembereknek. A végére még egy kis társcipelés is belefért. Jöhetett a jól megérdemelt utolsó reggeli, pakolás és búcsúzkodás. Páran még amolyan afterpartyként megnéztük a közeli Drégely várát.

Gyorsan eltelt a jó hangulatban ez a pár nap és ismét egy szuper, gyorsan összekovácsolódó csapat jött össze. Bár mindenki egyedi karakter volt, mindenkire jellemző volt a vidámság, pozitív életszemlélet, egymást tisztelete és a lazaság, ami a játékokban való részvételhez kellett. Jókat nevettünk, beszélgettünk, megosztottuk egymással a paleós tapasztalatainkat. Alig lett vége, de máris a folytatáson gondolkozunk! Szeretnénk rendszeressé tenni a paleo táborokat, így lehet igazán élvezetesen, intenzíven gyakorolni és megismerni ezt az életmódot. Következő állomás télen, időpont, helyszín hamarosan!

VIDEO hosszú változat:

 VIDEO rövid verzió:

 

Köszönjük Támogatóinknak:

movnat cert trainer logo33   paleorszag logo   sf3-page-001 ehetemm   PALEOLIT_Logo  VÉGLEGES.psd  1922394_598665460207626_972752115_n    10509728_916293045064689_4630697828580151441_n

 

What was the PaleoSport Lifestyle Camp like??

Supeeeeer! Oh, look for a bit more details!

képek Tormás (227)    képek Zoli (3)

I believe that the nowadays trendy „paleo” word is not about food only, rather it’s a complete lifestyle. There were prehistoric men and there are even today native people, who spend their whole life connected with nature. They are hunter-gatherers, they move a lot, they make their tools, weapons, clothing with his own hand, and in the evening they are together around the campfire.

We can’t live totally the same way in the today’s world, but at least let us have a taste of this feeling at least for a few days. This was roughly the camp’s goal.

What we could do with this idea?
It was needed a good place, I think the Som hegyi turistaház in Hungary, which can be found in Pilis forest was ideal choice. The accomodation was renovated nicely recently, there is a fountain with clear, fresh water close to it, a spectacular canyon and the tour route leading to top of Pilis mountain si also there, and of course there is calm, quiet.

képek Tormás (148) képek Tormás (27) képek Tormás (33) képek Ildi (2)

An enthusiastic team was also needed, who likes this extraordinary, funny holiday. A very cool team got together, I think we managed to be united quickly. Its a big honour, that Florian traveled because of this to us from Germany.

képek Misi (7) képek Zoli (3) képek Misi (93) képek Misi (107) képek Tormás (29) képek Tormás (17)

képek Misi (47) képek Tormás (115)

Some creative programs were needed, that models our ancestors’ lifestyle. After arrival we started with tree climbing, as an initiation ceremony. Well-known, that there are coco-palms and honey on trees in Pilis forests, so everybody climbed for coconuts and honey around the camp. The others were watching the stunt beneath meanwhile and the successful actions were applauded. We could drink the coco water immediately or eat his meat, or even taste the honey.

képek Misi (29)

After climbing we hiked about half hour to Trézsi fountain, which let us insure our drinking water supply for 1-2 days (of course additional cargo was needed during the camp).

képek Tormás (203) képek Tormás (128) képek Tormás (8) képek Tormás (6) képek Misi (80) képek Misi (72)

We had a beautiful summer time, sun was shining almost all long, the heat was great.

This has a disadvantage: there is fire ban in the forests throughout the country at this time, so the evening campfire planned was canceled because of this, what we replaced with a moderate grill party. After dinner everybody introduced himself in a couple of minutes, and could speak about his/her paleo story.

képek Tormás (23) képek Tormás (14) képek Tormás (9) képek Tormás (29) képek Misi (48)

The next morning we dress up into Spartan fighters’ and initiated the day with a SpartanFitt workout, which is an own bodyweight training. Intensive circle training containing different variations of push-up, squat, pull up, animal movements. Tricky strengthening exercises were made in pairs, and finally we did a little plank championship, where Adri, who endured it until 4 and a half minutes, caused the largest surprise, the boys already felt out long before…képek Tormás (42) képek Misi (158) képek Misi (109) képek Misi (102) képek Misi (73) képek Misi (45) képek Misi (19)

We continued moving rest of the day, after a short rest, we hiked around Dera canyon for one and a half hour. The site was beautiful: our road drove between steep hills hollowed by a stream, rocks, interspersed with wooden bridges. The only flaw – the reason is the heat again -, that the stream was dryed out in the big warmth. Anyway during the year the cool water trickles silently, which insures an additional extra sight and an experience.

Névtelen_panorámafelvétel1 képek Tormás (104) képek Tormás (84) képek Tormás (83) képek Tormás (80) képek Tormás (74) képek Tormás (72) képek Tormás (69) képek Tormás (63) képek Tormás (60) képek Tormás (57) képek Tormás (56) képek Tormás (50) képek Tormás (2) képek Tormás (88) képek Tormás (87)

Getting back into the camp, a perfect paleo lunch waited for us by Ági (Paleo Motivator). She not only helps people in the lifestyle change, but she is a superb cook. We say a big thank you to her for the delicious foods during the camp. We would have starved to death without her, even after learning to hunt! The most popular treat – on a surprising manner – was the ice-cream.  We tasted raspberry, sour cherry, strawberry and even chocolate version in the course of the days.

Choc cream-filled pancake, paleo bread, cookies got onto the table, thanks for Ehetemmm bakery’s and Paleocentrum’s support. The basis was always some kind of meat dish of course: grilled pork, chicken, bacon, sausage, mussels with bacon and mushroom. For breakfast mostly scrambled eggs, boiled eggs were the most popular. Among soups we tasted a paleo goulash soup and pumpkin soup (from Paleország recipe collection).

képek Tormás (118) képek Tormás (36)  képek Tormás (35) képek Tormás (116) képek Tormás (115) képek Tormás (114) képek Tormás (38) képek Tormás (37)  képek Tormás (23) képek Misi (145)képek Tormás (31) képek Tormás (120)

képek Tormás (1)

On the second day afternoon it was possible to choose from two kind of programs: paleo cooking course with Ági or hunting. The girls applied for the first one where they could expanded their paleo cooking knowledge even in a theory and practice. The hunting meant one and a half hour training with alternate pace of running in the nearly forest (for our marathon runner Zoli maybe this was only a loose jogging). We painted martial signs onto our face in the hope of the successful hunting. This program included jogging, sprinting, crawling in grass, climbing as we chased our imaginary kudu on the paths. The kudu is a type of african antelope, that native people hunt. Their method called persistance hunting, based on tiring the animal. Vainly faster on a sprint the four-legged animal, the stamina is better for the man, so after a few hour of chasing the game can be killed easily, if the hunter is rather persistent and does not lose the trace.

So we tried to model this in a playful form… Meanwhile we carried spring water to the camp. Our imaginary prey once got tired after one and a half hour and tried to hide away in deep of the bush, though our hunters with perfect nose – especially our other Zoli – it managed to be found. Our kudu got tired so much that he processed himself meanwhile: seasoned, smoked, poured it into an intestine or threw himself onto boards. So our prey was a big box of sausage and bacon, which we should carry back to the camp.

képek Misi (159) képek Misi (116) képek Misi (150) képek Misi (105) képek Misi (94) képek Misi (84) képek Misi (34)

There were various musical instruments with us for the evening entertainment: guitar, tom-tom drums, whistle, ringing-rattling devices. We planned playing music together, a dance for an evening program. There wasn’t any professional musician int he team but we extorted some noise out of the instruments. Singing and dance were better especially for Vera and Ildi.

képek Tormás (135) képek Tormás (133)  képek Misi (91)

On Saturday a big tour was made, we aimed the top of Pilis mountain! We overcame cca. 400m in height during the 12 km hiking. We did a good pace on the road, instead of the planned 5 hours we spend hardly more than 4 hours. I have to tell that our team’s bolder members always discovered shorter paths where we were able to move more quickly. Luckily a little rock-climbing fit into it on the way. On the peak a beautiful panorama was found, so we lingered here a little. We filled up with spring water again at the source backwards.

képek Misi (108) képek Misi (107) képek Tormás (162) képek Tormás (158) képek Tormás (156) videók Tormás (20) képek Misi (7) képek Tormás (195) képek Tormás (191)  képek Tormás (173) képek Tormás (168)    képek Tormás (155) képek Tormás (154) képek Tormás (151) képek Misi (104)  képek Misi (132) képek Misi (78) képek Misi (53)

Lunch, a quiet rest came next, then the craft workshops started afternoon: weapon making, face painting, cave painting. Everybody may have been a child again here a little, but in real life native folk do this programs routinly even in adulthood, which develop the manual skill, creativity, mindfulness, complex thinking. Look for a moment to these masterpieces! Viola did a classic hunting cave painting, depicting the boy’s from the camp. Bogi surprised us with a nonfigurative picture. The face painters group created funny masks. Ildi and Adri painted each other, Ági, Viola, Tormás also got nice make-ups. We painted complementary colours for each other with Vera (white basis with black stripes or black basis white stripes).

videók Tormás (17) képek Tormás (223)képek Tormás (216)  képek Misi (148) képek Misi (100) képek Misi (99) képek Misi (71) képek Misi (30) képek Misi (38)  képek Misi (4) képek Misi (3) képek Tormás (227)

There wasn’t any deficiency from surprise: I would emphasize Csaba’s creativity, who prepared a „box cutter” from stone and wood. We may say thank you for Norbi and Jani the manufacturers of the classic lance and stone axe.

képek Misi (147) képek Misi (98) képek Misi (13)

The long expected surprise program followed this part. Tormi’s famous leather sandal was admire by many people already, I asked him to help us to prepare our own! Everybody grabbed a pencil, scissors, or a knife, the hammer knocked at the puncher. We struggled with the corset, but finally everyone’s real hand made sandal was ready. It is possible to wear it on the street. We tested it since a few times, it’s great even for a hiking.

képek Misi (152) képek Misi (139) képek Misi (136) képek Misi (115) képek Misi (82) képek Misi (76) képek Misi (2) IMG_0848

This evening was about a grill-dinner, talking, playing cards again. The last evening was a big wind-storm throughout, which perturbed a little bit the outside sleepers. Interestingly a few of us slept under the free sky, instead of in the beautiful cottage, this is again a rediscovery  of an ancient habit. In good weather you can sleep unbelievably good this way.

képek Ildi (28) képek Misi (63)

On Sunday morning we ended the camp with a MovNat workout included throwing sticks, balancing on a beam, carrying and lifting stones-logs, hanging on a branch, jumping so we took advantage of the local conditions.

képek Zoli (5) képek Zoli (2) képek Misi (121) képek Misi (56) képek Misi (25)

These few days ran away quickly in the good atmosphere, we would have been stay there more. I think we could taste succesfully the life of a nomadic tribe. We enjoyed it because this lifestyle is in our genes. I say thank you for it to the participants, I hope that they got richer by a big experience and new friends!

Will it be continued? I sleep one or two onto it, but a big chance is for yes!

!!!A few more pictures HERE!!!

VIDEO short

VIDEO long

Thanks for our sponsors:

ehetemm       PALEOLIT_Logo  VÉGLEGES.psdpaleorszag logo

Milyen volt a PaleoSport Életmód Tábor??

Szupeeeeer! Na, nézzük kicsit bővebben!

képek Tormás (227)    képek Zoli (3)

Úgy gondolom a manapság divatos „paleo” szó nem csak az étkezésről szól, hanem egy komplett életmódról. Voltak ugye az ősemberek és vannak ma is a civilizációtól elzártan élő népcsoportok, akik a természettel szoros kapcsolatban töltik mindennapjaikat. Sokat mozognak, vadásznak, gyűjtögetnek, kézzel készítik a szerszámaikat, fegyvereiket, ruházatukat, este a tábortűznél élnek társadalmi életet. Ha teljesen nem is élhetünk így a mai világban, legalább pár napra kóstoljunk bele ebbe az életérzésbe. Nagyjából ez volt a tábor célkitűzése.

Mit sikerült ebből megvalósítani?

Kellett egy jó helyszín. Szerintem a Pilis erdejében található Som hegyi turistaház ideális választás volt. A szállás nemrég szépen fel lett újítva, a közelben friss, tiszta vizet adó forrás, látványos szurdokvölgy és a Pilis tetőre vezető túraútvonal, emellett persze csend és nyugalom.

képek Tormás (148) képek Tormás (27) képek Tormás (33) képek Ildi (2)

Kellett egy lelkes csapat, akik benne vannak egy ilyen nem mindennapi, mókás kikapcsolódásban. Nagyon szuper társaság jött össze, azt hiszem sikerült gyorsan összekovácsolódnunk. Megtiszteltetés, hogy Florian ezért utazott hozzánk Németországból.

képek Misi (7) képek Zoli (3) képek Misi (93) képek Misi (107) képek Tormás (29) képek Tormás (17)

képek Misi (47) képek Tormás (115)

Kellett néhány kreatív program, ami őseink életmódját modellezi. Érkezés után nem sokkal, amolyan beavatási szertartásként egy kis fáramászással kezdtünk. Köztudott, hogy a Pilis erdeiben kókuszpálmák és mézlelőhelyek vannak, ezért mindenki gyűjtött egy-két kókuszdiót és egy kis mézet a tábor környékén lévő fákról. A többiek közben lent figyelték a mutatványt és megtapsolták a sikeres zsákmányszerzést. Rögtön meg is lehetett inni a kókusz levét, elrágcsálni a húsát, belenyalni a mézbe.

képek Misi (29)

Ezután csapatostul elindultunk a fél óra sétával megközelíthető Trézsi forráshoz, hogy a palackjainkat megtankolva biztosítsuk az ivóvízellátásunkat 1-2 napra (aztán persze a további napokban is kellett még vízért menni).

képek Tormás (203) képek Tormás (128) képek Tormás (8) képek Tormás (6) képek Misi (80) képek Misi (72)

Nagyon szép nyári időnk volt, szinte végig sütött a nap, igazi forróság volt. Ennek egy hátránya van: ilyenkor országszerte tűzgyújtási tilalom van az erdőkben, ezért az estére tervezett tábortűz elmaradt, amit egy szolid grillezéssel pótoltunk, utána mindenki bemuatkozhatott pár percben, elmesélhette, hogyan ismerkedett meg a paleoval.

képek Tormás (23) képek Tormás (14) képek Tormás (9) képek Tormás (29) képek Misi (48)

Másnap reggel spártai harcosok bőrébe bújtunk és egy SpartanFitt saját testsúlyos edzéssel indítottuk a napot. Intenzív köredzést raktunk össze a fekvőtámasz, guggolás, húzódzkodás, állatjárások különféle kombinációjából. Voltak trükkös erősítő gyakorlatok is párban végezve, és a végén egy kis plank bajnokságot rendeztünk, ahol a legnagyobb meglepetést Adri okozta, aki 4 és fél percig bírta, a fiúk addigra már rég kidőltek…

képek Tormás (42) képek Misi (158) képek Misi (109) képek Misi (102) képek Misi (73) képek Misi (45) képek Misi (19)

Folytattuk a mozgás a nap további részében, rövid pihenő, átöltözés után indultunk is a közeli Dera szurdokba egy másfél órás túrára. A helyszín gyönyörű: patak által kivájt meredek dombok, sziklák között vezetett az utunk, fahidakkal tarkítva. Az egyetlen szépséghiba – amit szintén a forróság számlájára írhatunk -, hogy a patak csontra ki volt száradva a nagy melegben. Évközben egyébként halkan csordogál a hűvös víz, ami további extra látványt és élményt biztosít.

Névtelen_panorámafelvétel1 képek Tormás (104) képek Tormás (84) képek Tormás (83) képek Tormás (80) képek Tormás (74) képek Tormás (72) képek Tormás (69) képek Tormás (63) képek Tormás (60) képek Tormás (57) képek Tormás (56) képek Tormás (50) képek Tormás (2) képek Tormás (88) képek Tormás (87)

A táborba visszaérve paleós ebéddel várt minket Ági (Paleo Motivátor), aki nemcsak motiválja az embereket az életmódváltásban, hanem remek szakács is. Nagyon-nagyon köszönjük neki a finom ételeket, nélküle éhenhaltunk volna, hiába tanultunk vadászni is! A legnépszerűbb finomság – meglepő módon – a fagyi volt, amiből málnás, meggyes, szamócás és csokis verziót is kaptunk a napok során. Csokikrémes palacsinta, paleo kenyér, péksüti is került az asztalra, köszönjük az Ehetemmm pékség és a Paleocentrum támogatását.  Persze az alap mindig valamilyen húsétel volt: grillezett tarja, csirke, szalonna, kolbász, szalonnás-gombás-kagyló, reggelire leginkább a rántotta, főtt tojás volt a menő. Levesek közül pedig paleo gulyáslevest és vajtöklevest kóstoltunk (a Paleország recepttárából).

képek Tormás (118) képek Tormás (36)  képek Tormás (35) képek Tormás (116) képek Tormás (115) képek Tormás (114) képek Tormás (38) képek Tormás (37)  képek Tormás (23) képek Misi (145)képek Tormás (31) képek Tormás (120)

képek Tormás (1)

A második napon választani lehetett kétféle program közül: paleo konyhatechnikák kurzus Ágival vagy vadászat. A lányok leginkább az elsőre jelentkeztek, ahol elméletben és gyakorlatban is bővíthették paleos főzőtudásukat. A vadászat egy kb. másfél órás váltakozó iramú edzést takart a közeli erdőben (a maratonfutó Zolinknak talán ez csak egy laza kocogás volt). A sikeres zsákmányszerzés érdekében harci jeleket festettünk az arcunkra és hol kocogva, hol sprintelve, fűben kúszva, sziklára mászva kergettük a képzeletbeli kudut az erdei ösvényeken. A kudu egy afrikai antilopféle, amire egyes természeti népek is vadásznak. Módszerük az állat kifárasztásán alapul. Hiába gyorsabbak rövidtávon a négylábúak, az embernek jobb az állóképessége, így néhány óra kergetőzés után könnyen elejthető lesz a vad, ha elég kitartó a vadász és nem veszti el a nyomot. Na, ezt próbáltuk modellezni játékos formában… Közben forrásvizet is cipeltünk vissza a táborba. Másfél óra után egyszercsak elfáradt a képzeletbeli prédánk és egy bokor mélyén próbált elrejtőzni, ám a kifinomult szimatú vadászainknak – a másik Zolival az élen – sikerült megtalálniuk. Annyira elfáradt a kudunk, hogy közben fel is dolgozta magát: befűszereződött, megfüstölődött, bélbe töltötte vagy táblákra vágta magát. Tehát a zsákmányunk egy nagy láda kolbász és szalonna volt, amit még haza kellett cipelni a táborba.

képek Misi (159) képek Misi (116) képek Misi (150) képek Misi (105) képek Misi (94) képek Misi (84) képek Misi (34)

Különféle hangszerek voltak nálunk az esti szórakozáshoz: gitár, tam-tam dobok, síp, csörgő-zörgő eszközök. Esti programnak egy közös zenélést, táncot terveztünk. Bár nem volt profi muzsikus a csapatban, azért valami zajt kicsikartunk az eszközökből, az éneklés és a tánc már jobban ment (különösen Verának és Ildinek).

képek Tormás (135) képek Tormás (133)  képek Misi (91)

Szombaton egy nagy túra következett, megcéloztuk a Pilis tetőt! Kb. 400m szintkülönbséget győztünk le a 12 km-es út során, igazán jó tempót mentünk, a tervezett 5 óra helyett alig több mint 4 óra alatt megjártuk oda-vissza. Persze ehhez a csapat merészebb tagjai által felfedezett levágós ösvények is kellettek, ahol gyorsabban tudtunk haladni. Útközben egy kis sziklamászás is belefért. Gyönyörű panoráma fogadott minket a csúcson, el is időztünk itt egy kicsit. Visszafelé ismét tankoltunk a forrásnál.

képek Misi (108) képek Misi (107) képek Tormás (162) képek Tormás (158) képek Tormás (156) videók Tormás (20) képek Misi (7) képek Tormás (195) képek Tormás (191)  képek Tormás (173) képek Tormás (168)    képek Tormás (155) képek Tormás (154) képek Tormás (151) képek Misi (104)  képek Misi (132) képek Misi (78) képek Misi (53)

Ebéd, csendes pihenő következett, majd indultak a délutáni kézműves foglalkozások: fegyverkészítés, arcfestés, barlangrajz. Itt mindenki újra gyerek lehetett egy kicsit, de igazából a természeti népeknél ezek a felnőtteknél is megszokott programok, melyek fejlesztik a kézügyességet, kreativítást, összpontosítást, összetett gondolkodást. Érdemes egy pillantást vetni az elkészült remekművekre! Viola egy klasszikus vadászós barlangrajzot alkotott, a tábor fiú lakóit ábrázolva. Bogi nonfiguratív mintákkal kápráztatott el minket. Az arcfestő szakkörön is azt hiszem sikerült vicces maszkokat kreálnunk. Ildi és Adri egymást pingálták, Ági, Viola, Tormás is „kapott az arcára” rendesen. Verával pedig egymásnak ellentétes színeket festettünk (fehér alap-fekete csíkok vagy fekete alap-fehér csíkok).

videók Tormás (17) képek Tormás (223)képek Tormás (216)  képek Misi (148) képek Misi (100) képek Misi (99) képek Misi (71) képek Misi (30) képek Misi (38)  képek Misi (4) képek Misi (3) képek Tormás (227)

Meglepetésből most sem volt hiány: kiemelném Csaba kreativítását, aki egy „kősniccert” készített, na, ettől lehidaltam:) Norbinak és Janinak köszönhetjük az igazi klasszikus lándzsát és kőbaltát.

képek Misi (147) képek Misi (98) képek Misi (13)

Ezután következett a várva-várt meglepetés program. Tormi bőrből készült szandálját már sokan megcsodálták, így megkértem őt, segítsen nekünk elkészíteni a sajátunkat! Mindenki ceruzát, ollót, kést ragadott, kopogott a kalapács a lyukasztón, a fűző bekötésével megkűzdöttünk, de a végére mindenkinek elkészült az igazi „hand made”, saját szandálja, amit szerintem bátran lehet az utcán is hordani. Azóta leteszteltük, hogy túrázáshoz is kíváló.

képek Misi (152) képek Misi (139) képek Misi (136) képek Misi (115) képek Misi (82) képek Misi (76) képek Misi (2) IMG_0848

Este ismét grillezés, beszélgetés, kártyázás. Az utolsó este nagy szélvihar volt végig, ami kicsit megzavarta a kintalvókat. Érdekesség, hogy páran a szép házikó helyett a szabad ég alatt alvást választották, ami megintcsak egy ősi szokás újrafelfedezése. Hihetetlenül jót lehet így aludni szép időben.

képek Ildi (28) képek Misi (63)

Vasárnap délelőtt egy MovNat edzéssel zártuk a tábort, ahol botokat dobáltunk, egyensúlyoztunk, köveket-farönköket emeltünk, cipeltünk, faágon lógtunk, ugráltunk és kihasználtuk a helyi adottságokat.

képek Zoli (5) képek Zoli (2) képek Misi (121) képek Misi (56) képek Misi (25)

A jó hangulatban gyorsan elszaladt ez a pár nap, maradtunk volna még. Szerintem sikerült megízlelni, hogy milyen is lehet az élet egy nomád törzsnél. Élveztük, mert a „génjeinkben van” ez az életforma. Köszönöm a résztvevőknek, hogy eljöttek, remélem sikerült egy nagy élménnyel és új barátokkal gazdagodniuk!

Lesz-e folytatás? Még alszom rá egy-kettőt, de nagy az esély rá!

 !!! További képek ITT!!!

 VIDEO rövid

VIDEO hosszu

Köszönet a támogatóinknak:

ehetemm    PALEOLIT_Logo  VÉGLEGES.psd paleorszag logo